Forgalomkorlátozás az I. kerületben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2021. november 20-án Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

 

Tilos megállni!

2021. november 20-án 8 órától

2021. november 20-án 17 óráig Budapest I. kerület

Donáti utca 35-45. között, és a

Toldy Ferenc utca 1-7. között.

 

Lezárják!

2021. november 20-án 14 órától

2021. november 20-án 17 óráig Budapest I. kerület

Donáti utcát a Vám utca és a Toldy Ferenc utca között.

A megjelenítéshez nyissa meg a térképet teljes kijelzős módban, mozgassa és zoomolja a kívánt részlethez, majd kattintson a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre. Az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartamát és a további információkat a jelmagyarázatban találja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

<< Vissza az előző oldalra