Forgalomkorlátozás az V., VI., VII., XIII. és a XIV. kerület
2014. március 28. és 2014. március 30. közötti időben Budapest több kerületében ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.
Tilos megállni!
2014. március 28-án 20 órától
2014. március 29-én 20 óráig a Budapest V-VI-XIV.,
Zoltán utca mindkét oldalán a Szabadság tér és az Akadémia utca között,
Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér között,
Alkotmány utca mindkét oldalán,
Szinyei Merse utca mindkét oldalán a Kodály köröndön belül,
Felső erdősor mindkét oldalán a Kodály köröndön belül,
Nagymező utca páratlan oldalán az Andrássy út és a Király utca között,
Vörösmarty utca páratlan oldalán az Aradi utca és a Szondi utca között,
Felvonulási téren a Benczúr utca és az Ajtósi Dürer sor között,
Dózsa György úton a Podmaniczky utca és a Dajanich utca között,
Állatkerti körút mindkét oldalán a Gundel Károly út és a Hősök tere között a parkolóban is,
Olof Palme. sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti szervizút között, valamint a Műjégpálya előtti szervizúton,
Műcsarnok mögötti szervizút mindkét oldalán,
Pesti alsó rakparton a Lánchíd és a Garibaldi utca között,
Andrássy út mindkét oldali szervizútján az Oktogon és a Hősök tere között.
2014. március 28-án 20 órától
2014. március 30-án 20 óráig a Budapest VI-XIV.,
Felvonulási téren a Hősök tere és a Benczúr utca között,
Andrássy út mindkét oldalán a Bajcsy Zsilinszky út és az Oktogon között,
Hunyadi tér Andrássy út felőli szakaszának mindkét oldalán a Vörösmarty utca és a Csengery utca között.
Lezárásra kerül!
2014. március 29-én 4 órától
2014. március 29-én 22 óráig a Budapest XIV.,
Hősök tere Műcsarnok előtti szakasza.
2014. március 29-én 10 órától
2014. március 29-én 15 óráig a Budapest V-XIII.,
Pesti alsó rakpart az Eötvös tér és a Szent István park között,
Alkotmány utca.
2014. március 29-én 13 órától
2014. március 29-én 15 óráig a Budapest V-VI-VII.,
Bajcsy Zsilinszky út a Nyugati tér és a Deák tér között,
Károly körút,
Andrássy út a Bajcsy Zsilinszky út és az Oktogon között.
2014. március 29-én 12 órától
2014. március 29-én 20 óráig a Budapest VI-XIV.,
Andrássy út az Oktogon és a Hősök tere között,
Dózsa György út a Podmaniczky utca és a Damjanich utca között,
Kós Károly sétány a Hermina út és a Hősök tere között,
Állatkerti körút a Gundel Károly út és a Hősök tere között,
Olof Palme sétány a Zichy Mihály út és a Hősök tere között,
Hősök tere körben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!