Forgalomkorlátozás Budapesten az V. kerületben
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2014. október 17-től október 19-ig Budapest V. kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.
Tilos megállni!
2014. október 17-én 6 órától
2014. október 17-én 21 óráig a Budapest V.,
Nyugati téri felüljáró alatt a Bajcsy-Zsilinszky út és a Teréz körút között,
2014. október 17-én 6 órától
2014. október 17-én 18 óráig a Budapest V.,
József nádor téren az Nemzetgazdasági Minisztérium főbejáratával szemben (park felőli oldalon) 30 méter hosszon,
2014. október 19-én 6 órától
2014. október 19-én 17 óráig a Budapest V.,
Arany János utca mindkét oldalán a Tüköry utca és a Széchenyi felső rakpart között,
Akadémia utca mindkét oldalára Széchenyi tér és az Arany János utca között,
Széchényi téren, az MTA parkolójában.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!