Forgalomkorlátozás Budapesten az V. kerületben
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2014. november 5-től november 19-ig Budapest V. kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.
Tilos megállni!
2014. november 5-én 7 órától
2014. november 6-án 18 óráig és
2014. november 19-én 7 órától
2014. november 19-én 18 óráig a Budapest V.,
Nádor utca mindkét oldalán a Zrínyi utca és a Mérleg utca között,
2014. november 5-én 17 órától
2014. november 5-én 21 óráig a Budapest V.,
Széchenyi téren, a Magyar Tudományos Akadémia parkolójában.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!