Forgalomkorlátozás Budapesten október 20-tól október 23-ig
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmi rend változás lép életbe a főváros területén.
Tilos megállni!
2013. október 20-án 16 órától
2013. október 22-én 20 óráig a Budapest XI.,
Műegyetem rakpart. mindkét oldalán (középen is) a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között
2013. október 21-én 16 órától
2013. október 22-én 24 óráig a Budapest VI.,
Dohnányi Ernő utca. mindkét oldalán a Teréz körút és a Liszt Ferenc tér között,
Liszt Ferenc tér teljes területén
Király utca mindkét oldalán a Teréz körút és a Nagymező utca között
2013. október 22-én 12 órától
2013. október 23-án 20 óráig a Budapest VI.,
Andrássy út mindkét oldali szervizútján a Csengery utca és a Hősök tere között
2013. október 22-én 16 órától
2013. október 23-án 20 óráig a Budapest VI., XIV.,
Kodály körönd teljes területén
Felvonulási téren a Hősök tere és a Városligeti fasor között
Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és a Gundel Károly út között a parkolóban is
Olaf Palme sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Dvorák sétány között, a Műjégpálya előtt is
Műcsarnok mögötti szervizút mindkét oldalán
Lezárásra kerül!
2013. október 22-én 23 órától
2013. október 24-én 4 óra 30 percig a Budapest VI.,
Andrássy út az Oktogon és a Hősök tere között
Eötvös utca az Aradi utca és a Szófia utca között
Csengery utca az Aradi utca és a Szófia utca között
Rózsa utca az Aradi utca és a Németh László utca között
Szív utca az Aradi utca és a Németh László utca között
Munkácsy Mihály utca a Lendvay utca és a Benczúr utca között
Rippl-Rónai utca a Lendvay utca és a Benczúr utca között
2013. október 23-án 7 órától
2013. október 23-án 10 óráig
2013. október 23-án 12 órától
2013. október 23-án 20 óráig a Budapest VI., XIV.,
Dózsa György út a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között
Hősök tere
Állatkerti út a Gundel Károly út és a Hősök tere között
Kós Károly sétány a Hermina út és a Hősök tere között
Olof Palme sétány a Dvorák sétány és a Hősök tere között
2013. október 23-án 12 órától
2013. október 23-án 20 óráig a Budapest VI., XIV.,
Vörösmarty utca az Aradi utca és a Szófia utca között
Izabella utca az Aradi utca és a Szófia utca között
Szinyei Merse utca az Aradi utca és a Kodály körönd között
Felső erdősor a Kodály körönd és a Benczúr utca között
Bajza utca az Aradi utca és a Városligeti fasor között
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.