Forgalomkorlátozás Debrecenben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindenszentek és halottak napja idején ideiglenes forgalmirend-változásra kell számítania a közlekedőknek.

A Debreceni Rendőrkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi helyszíneken és időpontokban forgalmirend-változásokra kell számítani:

  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig a Benczúr Gyula utcán, a Hadházi úttól a Köztemető II. bejáratáig minden jármű forgalma tilos, kivéve a tömegközlekedési járműveket, személyszállító taxikat, valamint virágárusításra engedéllyel rendelkező járműveket. A korlátozás a mozgáskorlátozottakra és azokat szállító gépjárművekre is vonatkozik!
  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig az Ady Endre sugárút, Nagyerdei körút és a Köztemető II. bejárata közötti útszakasza a Köztemető II. bejárat irányából egyirányúsításra kerül, a Nagyerdei körút irányából az Ady Endre sugárútra behajtani tilos, kivéve a tömegközlekedés járműveket. A korlátozás a mozgáskorlátozottakra és azokat szállító gépjárművekre is vonatkozik!
  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig Benczúr Gyula utca, a Pallagi úttól a Köztemető II. bejáratáig egyirányúsításra kerül, a jelzett útszakaszra a Pallagi út felől lehet behajtani, távozni az Ady Endre sugárúton lehet.
  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig Hadházi út - Benczúr Gyula utca kereszteződésével szemben kialakított trolibuszfordulóba járművekkel behajtani tilos.

.Várakozási és megállási tilalmak:

  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig a Kurta utca páratlan oldalán, a Kassai úttól a Hadházi út kereszteződéséig, valamint az útpadkán megállni és várakozni tilos.
  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig a Benczúr Gyula utcán, a Hadházi úttól a Köztemető II. bejáratáig az úttest mindkét oldalán, továbbá a Benczúr Gyula utcán a Pallagi út és az Ady Endre sugárút közötti szakaszán a forgalmi iránynak megfelelően az út menetirány szerinti jobb oldalában, továbbá az útpadkán megállni tilos.
  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig az Ady Endre sugárút Nagyerdei körút és a Köztemető II. bejárata közötti útszakasz mindkét oldalán megállni és várakozni tilos, mely tilalom az útpadkán történő várakozásra nem terjed ki.
  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig a 4-es számú főút Budapest - Debrecen - Záhony I. rendű főút 228+278 - 228+912 kilométerszelvényei között az úttest mindkét oldalán megállni és várakozni tilos, valamint az útpadkán megállni tilos.
  • 2024. október 28-án 6 órától november 2-án 22 óráig a Hadházi út páros oldalán megállni és várakozni tilos, továbbá az útpadkán megállni tilos.
  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig a Hadházi út páratlan oldalán, a Benczúr Gyula trolibuszforduló bejáratától a Kassai út kereszteződéséig és az útpadkán megállni és várakozni tilos.
  • 2024. november 1-jén 6 órától november 2-án 22 óráig a Futó utcán a szerviz úttól (vasúti átjáró) az Apafája utcáig mindkét oldalán megállni és várakozni tilos, továbbá az útpadkán megállni tilos.

Figyelemmel a Benczúr Gyula utca, Pallagi út és Köztemető III. számú kapu bejárata közötti burkolatlan útszakaszra, rendkívüli időjárási viszonyok esetében a behajtást, a megállást és a várakozást a rendőrök megtilthatják, és forgalmi rend megváltoztatásáról dönthetnek. Forgalmi torlódás esetén továbbá a Pallagi út és III. kapu Benczúr Gyula utcai útszakaszának ideiglenes lezárásáról dönthetnek.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

 

<< Vissza az előző oldalra