Forgalomkorlátozás Nógrád megyében
Teljes útlezárásra a rally verseny miatt 2014.október 19-én.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a 2014. október 19-i rally verseny megrendezésének biztosítása miatt az alábbi forgalmirend-változások lépnek életbe a megye illetékességi területén.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság illetékességi területén az alábbi forgalomkorlátozások várhatóak:
Salgótarjánban a Forgách Antal út és a Kazári út kereszteződésétől egészen Kazár, Dózsa György út és a Hunyadi János út kereszteződéséig, valamint Kazár Hunyadi János úttól egészen Vizslás, Kossuth Lajos útig (Vizslás – újlaki elágazó útkereszteződésig) érintett útszakaszon, a megrendezésre kerülő autóverseny időtartamára teljes útlezárás lesz érvényben 2014.október 19-én 6 óra 30 perctől 18 óra 30 percig.
A teljes útlezárás ideje alatt az erre közlekedők közül csak az érintett település felé menetrend szerint közlekedő buszokat és a megkülönböztető jelzésieket használó gépjárműveket engedik át. A gépjárművezetők Mátraszele, vagy Kisterenye irányába tudnak kerülni, ahol a forgalom mindkét irányban akadálymentesen haladhat.