Hétfői forgalomkorlátozások Budapesten
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy 2017. augusztus 28-án forgalmirend-változások lesznek a főváros területén.
Nemzetközi rendezvényre érkező delegációk közlekedése miatt szakaszos és időszakos forgalomkorlátozások lesznek 2017. augusztus 28-án 11 óra és 20 óra között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Papp László Budapest Sportaréna közötti útvonalakon.
A rendőrség 2017. augusztus 27-től már megállási tilalmat rendelt el az említett útvonalakon, ezért kérjük, hogy az elhelyezett jelzőtáblák utasításaira továbbra is fokozottan figyeljenek, és azoknak megfelelően közlekedjenek.
Azokat a gépjárműveket, amelyek a megállási tilalommal érintett útszakaszokon parkolnak, a rendőrség elszállítja. Az elszállított gépjárművek tulajdonosai a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hová szállították a járművüket, valamint tájékozódhatnak további teendőikről. A telefonszám 2017. augusztus 25-én 20 órától augusztus 29-én 20 óráig üzemel.
A forgalmirend-változások befolyásolják a tömegközlekedési eszközök menetrendjét, útvonalát.
A mai napon, 2017. augusztus 28-án további rendezvények és más delegációk érkezése miatt is lesz forgalomkorlátozás a főváros II., V., VI., IX., XII. és XIII. kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a mai napon az alábbi összesített táblázatban szereplő forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.
Forgalomkorlátozás helyszíne |
Forgalomkorlátozás időpontja |
Forgalomkorlátozás leírása / Link |
Térkép |
Budapesten a XIII. kerületben |
0 órától 2 óráig |
||
Budapesten a VI. kerületben |
0 órától 2 óráig |
||
Budapesten a II., V., IX. és XII. kerületben |
0 órától 24 óráig |
||
Budapesten a II. kerületben |
7 órától 24 óráig |
A FINA világbajnokság időszakában a közlekedésben tanúsított együttműködést megköszönve, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy hasonló türelemmel, megértéssel és fokozott figyelemmel közlekedjenek.