Ideiglenes forgalomkorlátozás Székesfehérváron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Labdarúgó-mérkőzés miatt útlezárásokra és forgalmirend-változásra számítsanak a gépjárművezetők 2019. október 27-én a megyeszékhelyen.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy a MOL Fehérvár FC – Ferencvárosi TC labdarúgó-mérkőzés miatt 2019. október 27-én 13 órától előreláthatólag 20 óráig az alábbi forgalmirend-változások lépnek életbe:

 

  • 13 órától lezárásra kerül a Csíkvári út Hosszúsétatér és a dr. Serényi Antal utca közötti szakasza, erre az útszakaszra csak a VIP meghívottak léphetnek be.

 

  • 15 óra 30 perctől lezárásra kerül a Szárcsa utca, Széchenyi út és a Sárkeresztúri út közötti szakasza, erre az útszakaszra csak a vendégszurkolók, illetve az ott lakók hajthatnak be. Ezen útszakasz Széchenyi út felőli része teljes szélességében lezárásra kerül, a Sárkeresztúri út felől ideiglenes körforgalmon keresztül léphetnek be az arra jogosultak.

 

  • Egyirányúsításra kerül a Homoksor a Hosszúsétatér és Vásártéri út közötti szakasza a Hosszúsétatér irányából.

 

  • A Temető utca a Csíkvári út és a Szárcsa Csárda közötti területe mind a jármű, mind a gyalogos-forgalom elől lezárásra kerül.

 

A forgalomkorlátozással érintett útszakaszokon rendőrök fogják segíteni a közlekedést, és mindent megtesznek a forgalom folyamatossága és a balesetek megelőzése érdekében. A parkolóhelyek korlátozott számára figyelemmel javasoljuk, hogy az érkező szurkolók a Sóstói Stadion tágabb környezetében állítsák le gépkocsijaikat. 

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek! 

 

<< Vissza az előző oldalra