Ideiglenes forgalomkorlátozás Baranyában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rallye verseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe 2018. augusztus 2-a és augusztus 4-e között Baranya megyében.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe.

 

Teljes szélességében lezárják! 

2018. augusztus 2-án 12 órától,
2018. augusztus 2-án 21 óráig a 

Kővágótöttös-Bakonya összekötő út jelzett szakaszát.

A rendezvény ideje alatt kerülni Bükkösd irányába javasolt.

 

Teljes szélességében lezárják!   

2018. augusztus 3-án 16 óra 30 perctől,  
2018. augusztus 3-án 24 óráig a   

Hosszúhetény-Zobákpuszta összekötő út jelzett szakaszát.  

A rendezvény ideje alatt kerülni Komló irányába javasolt.

 

Teljes szélességében lezárják! 

2018. augusztus 4-én 5 órától,      
2018. augusztus 4-én 22 óráig a   

Kővágótöttös-Hetvehely összekötő út jelzett szakaszát.        

A rendezvény ideje alatt kerülni Bükkösd, Abaliget, valamint Hetvehely irányába javasolt.

 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

<< Vissza az előző oldalra