Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest I. és V. kerületében
Delegáció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. november 19-én és november 20-án Budapest I. és V. kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.
Tilos megállni:
2024. november 19-én 12 órától november 20-án 22 óráig a Budapest V.,
- Apáczai Csere János utca mindkét oldalán az Eötvös tér és a Wekerle Sándor utca között,
- Mérleg utca páros oldalán a Széchenyi tér és a Nádor utca között,
- Garibaldi utca mindkét oldalán a Nádor utca és a Garibaldi utca 2. szám között.
2024. november 20-án 6 órától 12 óráig a Budapest I.,
- Oroszlános udvarban,
- Hunyadi-udvarban.
A megjelenítéshez nyissa meg a térképet teljes kijelzős módban, mozgassa és zoomolja a kívánt részlethez, majd kattintson a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre. Az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartamát és a további információkat a jelmagyarázatban találja.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!