Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest VI. és VIII. kerületében
Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. október 19. és október 22. között Budapest VI. és VIII. kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.
Tilos megállni:
2024. október 19-én 6 órától október 20-án 24 óráig a Budapest VI.,
Andrássy út 37. szám előtt.
2024. október 21-én 6 órától október 22-én 10 óráig a Budapest VI.,
Andrássy út 24-28., 29-45. és 34-44. számok előtt.
Lezárják:
2024. október 19-én 16 órától október 20-án 6 óráig a Budapest VIII.,
Keleti pályaudvar előtti taxi drosztot.
2024. október 22-én 0 órától 5 óra 30 percig a Budapest VI.,
Andrássy utat a Nagymező utca és a Liszt Ferenc tér között, az Oktogon irányú fél útpályát.
Ezen a szakaszon az ellenirányú útpályán ideiglenesen 2x1 forgalmi sávra lesz a közúti forgalom terelve.
A megjelenítéshez nyissa meg a térképet teljes kijelzős módban, mozgassa és zoomolja a kívánt részlethez, majd kattintson a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre. Az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartamát és a további információkat a jelmagyarázatban találja.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!