Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest VII. kerületében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. március 8-án Budapest VII. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

 

Tilos megállni:

2023. március 8-án 0 órától 24 óráig a Budapest VII.,

Vörösmarty utca 36-40. szám előtt,

Vörösmarty utca 45-47. szám előtt.

 

Időszakosan lezárják:

2023. március 8-án 11 órától 21 óra 30 percig a Budapest VII.,

Vörösmarty utcát az Aradi utca és az Andrássy út között.

 

A megjelenítéshez nyissa meg a térképet teljes kijelzős módban, mozgassa és zoomolja a kívánt részlethez, majd kattintson a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre. Az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartamát és a további információkat a jelmagyarázatban találja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

<< Vissza az előző oldalra