Ideiglenes forgalomkorlátozások Budapest több kerületében
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a főváros lakosságát és az üzemeltetőket, hogy a főváros területén, külföldi delegáció érkezése miatt szakaszosan és időszakosan lezárnak több utat a gyalogos forgalom elől is az I., V., és a VII. kerületben.
Lezárják a gyalogos forgalom elől is!
2017. július 17-én 12 órától
2017. július 20-án 20 óráig Budapest, V.,
az Erzsébet teret, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bécsi utca között,
2017. július 18-án 7 órától
2017. július 18-án 12 óra 30 percig Budapest, V.,
a Markó utca – Bajcsy-Zs út – Kálmán I. utca – Kozma F. utca – Vértanuk tere – Garibaldi utca – Pesti alsó rakpart által határolt területet,
2017. július 18-án 10 órától
2017. július 18-án 14 óráig Budapest, V.,
a Lánchíd utcát, az Ybl Miklós teret,
2017. július 18-án 14 órától
2017. július 18-án 17 óráig Budapest, V.,
a Hősök terét,
2017. július 18-án 14 óra 30 perctől
2017. július 18-án 17 óráig Budapest, I.,
a Dísz tér – Színház utca – Szent György tér – Szent György utca által határolt területet,
2017. július 18-án 17 órától
2017. július 18-án 22 óra 30 percig Budapest, I.,
a Fortuna utcát és a Kard utcát,
2017. július 19-én 7 órától
2017. július 19-én 15 óráig Budapest, V.,
az Apáczai Csere János utca – Vigadó utca – Vörösmarty tér – Deák Ferenc utca – Vigadó tér által határolt területet,
2017. július 19-én 17 órától
2017. július 19-én 21 óra 30 percig Budapest, VII.,
a Dob utca – Rumbach Sebestyén utca – Wesselényi utca – Síp utca – Dohány utca – Károly körút által határolt területet.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a lakosokat és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek! Az ideiglenes korlátozással érintett lakások lakóknak illetve a Budapesten vendégeskedő turistáknak pedig kérjük a türelmüket és a megértésüket.