Tour de Hongrie Fejér vármegyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kerékpáros körverseny biztonsága érdekében több helyszínen kell forgalomkorlátozásra számítani.

A 45. Tour de Hongrie mezőnye 2024. május 11-én 12 óra 20 perckor Budapest, Hősök teréről indulva Pest vármegye érintésével, Biatorbágy irányából Etyeknél érkezik Fejér vármegyébe várhatóan 13 óra 30 perckor. Az első szakaszt megtéve ismételt körülbelül 14 óra 35 perkor érnek Etyekre, majd a második szakaszt kétszer teszik meg, és 16 óra 30 perc körül érkeznek a célba Etyek, Korda Stúdiónál. A rendezvény helyszíneinek környezetében, a kerékpáros körverseny sikeres lebonyolítása miatt útlezárásokra, időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani a vármegye alábbi útvonalán:

Etyek (Szőlőskertek) – Gyúró – Tordas – Martonvásár – Tárnok – Sóskút – Biatorbágy – Etyek – Alcsútdoboz – Felcsút – Bicske – Etyek – (2.kör) Alcsútdoboz – Felcsút – Bicske – Etyek (cél: Korda Stúdió)

A versenyzőket többek között szervizkocsik, mentőautók és motorosok, valamint rendőrök fogják kísérni. A kerékpárosok a közúti jelzéseket figyelmen kívül hagyják, közlekedésük során a rendőri biztosításra és a motoros biztosítókra hagyatkoznak.

A rendőrség értesíti a közlekedőket, hogy a verseny ideje alatti útlezárások és forgalomkorlátozások miatt átmeneti torlódásra és várakozásra kell készülni a lezárt útszakaszok környezetében.

Kérjük, hogy a verseny előtt és ideje alatt – amennyiben tehetik – az alábbi térképen láható útvonalon ne induljanak útnak, vagy válasszanak más megközelítési lehetőséget:

További részletek az alábbi linken olvashatók:

https://tdh.hu/etapok/17-4-szakasz-budapest-etyek-167-km-20240511

<< Vissza az előző oldalra