Közös magyar–szerb fellépés az embercsempészek ellen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Mintegy háromszáz szerb, valamint hetven magyar rendőr részvételével nagyszabású rajtaütés zajlott a magyar–szerb határon, Ásotthalom térségében december 17-én hajnalban. A két ország kollektív rendészeti akciójának köszönhetően összesen 58 embert sikerült elfogni.

A szerb rendőrséggel közös akciót magyar részről a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály szegedi osztálya irányította. A két ország együttes rendőri fellépését az indokolta, hogy a magyar–szerb határon az illegális migráció ismét megnövekedett, és szervezett formát öltött. A határsértőket a beszerzett információk alapján embercsempész-hálózatok segítik. Olyan bűnbandák, melyek tagjai a határvadászok elleni felfegyverkezett vagy fegyveres fellépéstől sem riadnak vissza. Az utóbbi időben is számos olyan eset történt, amikor faágakkal, kődarabokkal, illetve üvegdarabokkal támadtak az egyenruhásokra. Az akció így ezen agresszív és erőszakos embercsempészcsoportok felszámolására irányult.

A nemzetközi rajtaütést több operatív munkaértekezlet készítette elő. Magyar oldalról a KR NNI szegedi osztálya mellett a KR rendészeti állománya, Határvadász Ezrede, valamint bevetést támogató egysége, illetve a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti állománya vett részt. Az esetleges fegyveres támadás elhárítása érdekében a helyszínen tartózkodott a Terrorelhárítási Központ több műveleti egysége is. Bevetésükre azonban nem volt szükség. Az akció légi támogatását a KR drón-, illetve helikopterpilótái és operátorai végezték.

A rajtaütés december 17-én hajnalban kezdődött. Ásotthalom térségében a 373 és a 384 határjelek közötti területet vizsgálták át hermetikusan a szerb rendőrök a saját oldalukon, míg a magyar oldalt az esetlegesen hazánk irányába menekülők elfogására a magyar egyenruhások biztosították.

Szerbia területén a rendőrök összesen 58 embert fogtak el, velük szemben büntető-, illetve szabálysértési eljárást kezdeményeztek különböző jogsértések elkövetése miatt. Magyarországra az akció ideje alatt sem embercsempész, sem illegális migráns nem jutott át.

A két ország rendőreinek példaértékű együttműködése itt korántsem ért véget, az illegális migráció elleni harcban a jövőben is együtt és hathatósan fognak fellépni.

<< Vissza az előző oldalra