Három sorozatbetörő őrizetben
Nyolc vármegyére kiterjedő betöréssorozat tetteseit fogták el a TEK műveleti egységei a Vas vármegyei rendőrök nyomozása eredményeként.
Nyolc vármegyére kiterjedő betöréssorozat tetteseit fogták el a TEK műveleti egységei a Vas vármegyei rendőrök nyomozása eredményeként.
A férfit és a nőt is gyanúsítottként hallgatták ki a veszprémi rendőrök.
A Pest vármegyei vizsgálók vádemelést javasolva befejeztek egy 2018-as emberölési ügyet. Az eltűntként keresett férfi maradványait négy évvel később hantolták ki, miután kiderült, bűncselekmény áldozata lett.
Videón, ahogy a közlekedési szabályokra fittyet hányva menekül egy autós a XVIII. kerületben, majd a kocsiban vele utazó testvérével egy házban próbáltak elrejtőzni. Elfogásuk után derült ki, hogy a sofőrnek érvényes jogosítványa sem volt, utasát pedig körözték.
A rétsági rendőrök elfogták azt a két szátoki és egy legéndi férfit, akik betöréseikkel többmilliós kárt okoztak.
A holland alapanyagokból hazánkban előállított kábítószerekkel kereskedő bűnbandára még az ünnepek előtt csapott le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A nyolc gyanúsítottból hatan letartóztatásban vannak. Egyikük annak a P. Zoltánnak a fia, aki másfél évvel ezelőtt Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt. Annak idején őt is a KR NNI segítségével sikerült elfogni.
Bankkártyát talált egy szlovák nő, és a használatakor bukott le. A komáromi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt.
Motort, kerékpárt és szerszámgépeket lopott egy 39 éves férfi.
Öngyilkos lett az a férfi, aki megszúrta haragosát.
A tapolcai rendőrök egy napon belül őrizetbe vették a négyfős bandát.