Bűnügyek

Bedrogozva száguldott az autópályán egy budapesti férfi

Megállították a borsodi rendőrök azt a férfit, aki kábítószer hatása alatt életveszélyesen közlekedett a sztrádán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folytatódik a cipős ügy: újabb hét helyszínen tartottak kutatást

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársai összehangolt akciót tartottak, amelyben összesen 32 rendőr vett részt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Elfogták a betörőbanda minden tagját

A gyanú szerint egy 25 éves, egy 27 éves és egy 30 éves férfi a felelős három betörésért. Kettejüket már korábban, társukat pedig július 11-én fogták el és vették őrizetbe.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Más pénzére utaztak

Milliókat kértek kölcsön, de sosem törlesztettek. A baranyai nyomozók felderítették a csalást, három férfi kezén kattant a bilincs.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kifosztotta az alvó sértettet

A nagykanizsai rendőrök pár órán belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Game over

Egy konzolos csaló országszerte húsz embert károsított meg magatartásával, amivel esetenként több százezer forintos kárt okozott. A gyanúsított a kihallgatáskor nem volt közlékeny a nyomozókkal. Most lesz ideje a fogdában elgondolkodni a tettéről.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: megrongálták a templomot

A gyanú szerint egy 50 éves férfi és 32 éves társa réz ablakpárkányokat lopott a Debreceni Nagytemplom épületéről. A helyi bűnügyesek befejezték a nyomozást velük szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

48 órán belül őrizetben

Egy szombathelyi dohányboltból vitte el a napi bevételt egy helyi férfi. A rendőrök két napon belül elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság