Bűnügyek

Új pszichoaktív anyaggal kereskedtek

A Heves vármegyei nyomozók három gyöngyösi lakost vettek őrizetbe.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiával árultatta a kábítószert

Négy drogdílert fogtak el a zalai rendőrök, mindannyian bűnügyi őrizetben vannak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Országos koordinációban felgöngyölített csalássorozat

Közel kétszáz sértett, összesen több mint hárommillió forint a kárérték abban a csalássorozatban, amit Kriston Pál Katalin r. őrnagy derített fel országos koordinációban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átadtuk Belgiumnak a brazil drogbárót 

Kiemelt biztonsági intézkedések közepette tegnap történt meg az átadása a világ legismertebb brazil kábítószercsempészének, akit tavaly nyáron itt fogtak el hazánkban. A TEK, a NEBEK, a BVOP és a KR NNI szoros együttműködésben hajtotta végre a kiemelt kockázattal járó feladatot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Lezárt ügyek: Rablás miatt kell felelniük

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott pénzből apartmanba

Az egri rendőrök lopással gyanúsítják a két szentdomonkosi lakost.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Droghálózatot számoltak fel a nyíregyházi nyomozók

A gyanú szerint a gyanúsítottak amellett, hogy fogyasztották, anyagi haszonszerzés érdekében rendszeresen árusították is a kábítószert, mindenki a maga területén a saját ügyfeleinek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a tükörrongálót

Családtagjának az autóját rongálta meg a rumi férfi Szombathelyen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárták a jótevőjét kirabló férfi ügyét

A kiskunhalasi nyomozók gyanúja szerint a 23 éves férfi 83 éves ismerősét rabolta ki, aki ráadásul korábban már többször kisegítette anyagilag. A rendőrök a nyomozást lezárták és vádemelést javasolnak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kifosztás miatt kell felelniük

A sértett aludt, a gyanúsítottak két mobiltelefont loptak el mellőle. A hajdúhadházi rendőrök két órán belül azonosították az elkövetőket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság