Lezárt akta: a nagy autólopás
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki egy éjszaka alatt két autót lopott el Mindszenten.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki egy éjszaka alatt két autót lopott el Mindszenten.
A kiskunfélegyházi rendőrök 2 órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A ceglédi nyomozók befejezték annak a 42 éves csemői férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint a tilalom ellenére lelőtt egy 2 éves őzsutát, ráadásul vadászlőfegyver engedéllyel sem rendelkezett.
A hajdúnánási rendőrök azonosították és elfogták azokat a tiszacsegei férfiakat, akik vascsövekkel és botokkal támadtak rá egy folyási családra.
A hajdú-bihari rendőrök ráadásul három román állampolgárt is előállítottak. Velük szemben embercsempészés gyanúja miatt indult eljárás.
Cigit kért, nem kapott, bántalmazta a sértettet, elvette a pénzét, majd elmenekült. A mezőkövesdi rendőrök az elkövetőt nyolc órán belül elfogták.
Kézi szerszámokat készült elhozni egy melléképületből három férfi, csakhogy a rendőrök elkapták őket.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást két férfi ügyében, akik szerszámgépeket loptak a városban.
A három fiatal járműveket rongált meg Tatabányán, közülük kettőt megpróbáltak elkötni. A nyomozók kihallgatták a két 14 éves és a 18 éves tetteseket.
A Veszprém vármegyei rendőrök kezdeményezték a 27 éves lepsényi férfi letartóztatását.