Bűnügyek

„Most nem én, hanem te fogsz fizetni!”

Mondta a 35 éves férfi az eladónak, majd kést szorított az oldalához. A vámospércsi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eredményes felderítés

Családi veszekedés kapcsán intézkedtek a tatai rendőrök egy férfival szemben, aki nem sokkal előtte egy közeli házba betört. A betöréskor szerzett sérülései, és a megtalált értékek lebuktatták az időközben őrizetbe vett elkövetőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kettőből egy

A szigetszentmiklósi nyomozók továbbra is keresik a társát egy néhány óra alatt azonosított és elfogott, 48 éves férfinek. A gyanú szerint egy idős házaspár autójának hátsó üléséről kiemeltek egy táskát, míg az asszony a csomagtartónál pakolt, férje pedig a volánnál ült. A több százezer forint egy részét is sikerült megtalálni és visszaadni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Utassal együtt akarta ellopni az autót

A budapesti rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, akit az sem zavart, hogy utas van abban a személygépkocsiban, amit megpróbált elvinni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Még a malacperselyt is elvitte

Alufelniket, gyümölcslevet és készpénzt is ellopott az a 20 éves nemti lakos, akit a bátonyterenyei nyomozók a napokban elfogtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hosszú bűnlajstrom

Számos bűncselekmény elkövetése miatt vették őrizetbe a rendőrök a bátonyterenyei férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügy: Családi dráma Nyírtelken

A rendőrség az emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt folytatott ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a tolnai rabló

A tolnai járőrök fogták el azt a jelenleg Tolnán lakó faddi férfit, akit a tulajdonos megzavart, miközben értékek után kutatott a lakásában. A tetten ért tolvaj elvette a hazaérkező nőtől a telefonját, készpénzét és megöléssel fenyegette, amennyiben elszökik, vagy segítségért kiabál.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csengersimán fogták el az embercsempészt

A szabolcsi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a román férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rabolt cipő nem nyúlcipő

A karcagi rendőrök rablás miatt őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki miután elvette áldozata okmányait, készpénzét és telefonját, lekapta a sértett mindkét lábáról annak lábbelijét és elszaladt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság