Bűnügyek

Az indítvány eredménye: letartóztatás

A 41 éves férfi több vasúti épületbe is betört. A komáromi rendőrök rövid időn belül elfogták a tettest, akinek a letartóztatását elrendelte a bíróság.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Körözés alatt állt a hívatlan vendég

Látogatásból lopás lett, majd a kihallgatás végén büntetés-végrehajtási intézetbe vitték a keresett személyt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kamera rögzítette a tolvajt

A kiskunfélegyházi rendőrök hamar beazonosították és elfogták azt a 20 éves férfit, aki ellopott 350.000 forintot az egyik ingatlanból.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezt tényleg eltolta

A tettes hazafelé tartott, amikor az egyik ház előtt egy fűnyíróra lett figyelmes. Hazáig tolta, majd fűnyírás közben lebukott. A tatabányai rendőrök a 44 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tíz évig azt hihette, hogy megúszta

Egy fiatalkorú sérelmére egy évtizede elkövetett szexuális erőszak feltételezett elkövetőjét fogták el a budapesti rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Betört, lopott, lebukott

A komáromi nyomozók őrizetbe vették azt 41 éves férfit, aki több vasúti épületbe is betört. Egy gépkocsiból is lopott, majd a zsákmánnyal együtt rövidesen lebukott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy órán belül elfogva

A sértett az ebédjét még meg tudta melegíteni, amikor a figyelmét elterelve elvitték a gázpalackját a konyhájából. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően vacsoraidőre visszakerült hozzá a gázpalack.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügy: rablás miatt kell felelniük

A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a párossal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint közel egy millió forintot vettek el egy férfitól.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság