Bűnügyek

Lezárt akta: rablás miatt kell felelnie

A balassagyarmati rendőrök vádemelést javasolnak a 19 éves őrhalmi lakossal szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hálapénzt fogadott el

A nyomozók egy nagykanizsai orvost hallgattak ki gyanúsítottként.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Elfogásáig üldözték

Jelenleg is letartóztatásban van az a férfi, aki a gyanú szerint halálra késelte volt párját. A helyszíntől két kilométerig tudott menekülni, a dunakeszi járőrök elfogták. A Pest vármegyei vizsgálók emberöléssel gyanúsítják, ügyét vádemelést javasolva a napokban zárták le.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszajárt lopni

A tettes a gyanú szerint több mint 3 millió forint kárt okozott egy tatabányai cégnek. Azonosítást követően a nyomozók kihallgatták a kábellopót.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jutalékos svindli

A budapesti nyomozók azzal gyanúsítanak egy fiatal párt, hogy közel félszáz embert károsítottak meg internetes vásárlásokkal, ám az árukat nem juttatták el a vásárlók részére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Betörő bilincsben

A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki több házba betört Csanyteleken.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy település, két bűncselekmény

Mádon történt két lopás egy-egy elkövetőjét fogták el a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a berentei és rudabányai támadó

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki két rablást követett el, alig három órán belül Berentén, és Rudabányán. A támadó társának kezére is bilincs került.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság