Bűnügyek

Kamaszok verekedtek Kecskemét bevásárlóközpontjában

Csoportos garázdaság miatt kell felelnie három fiatalkorúnak, akik kortársaikat bántalmazták, mivel úgy hitték, hogy rajtuk nevettek. A bántalmazó tinik elszaladtak, de hamar elfogták őket a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogásból bíróság elé állítás

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai három nap alatt lezárták egy múlt csütörtökön elkövetett bűneset vizsgálatát. Az ügyben két betörő bíróság elé állítását javasolják.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy embercsempész, hat határsértő Békés vármegyében

Embercsempészéssel gyanúsítható román állampolgárokat fogtak el a rendőrök Eleken és Lőkösházánál. Az egyik férfi autójában hat külföldi utazott, ők nem tudták hitelt érdemlően igazolni azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elkötött és összetört egy kisteherautót

A hajdúhadházi járőrök elfogták, a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették a fiatal férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt vették őrizetbe

Tört, zúzott, kiabált az ittas férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt felelhet

A sértett egy padon felejtette az övtáskáját, amiben közel 1,5 millió forint volt. A tettes megtalálta és elköltötte a pénzt. A tatabányai rendőrök kihallgatták az elkövetőt és befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Függősége miatt élt vissza mások adataival

Lebukott az a fiatal férfi, aki több ember személyes adatait felhasználva vényre kapható gyógyszereket íratott fel magának és váltott ki saját használatra.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megtagadta (VIDEÓVAL frissítve)

Nem tett vallomást az emberölés kísérlet elkövetésével gyanúsított fiatal, a budapesti életvédelmi nyomozók őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hamis pénzzel fizettek a virtuális valutáért

A budapesti gazdaságvédelmi nyomozók befejezték a 174 millió forintnak megfelelő kárt okozó bűncselekmény miatt folytatott nyomozást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság