Bűnügyek

Megálló

Egy hónapon belül harmadjára kapták rajta eltiltás hatálya alatti járművezetésen azt a 38 éves fóti férfit, akit a dunakeszi rendőrök őrizetbe vettek. Drogtesztje pozitív lett, bűnügyi és szabálysértési előélete is terjedelmes.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés

A magyar embercsempészt társa is segítette, most mindketten felelhetnek tettükért. A Vas Vármegyei nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerületeken átívelő hajsza

A budapesti rendőrök befejezték az eljárást a férfi ellen, aki több kerületen át menekült a szirénázó rendőrautók elől.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Feltörte a postafiókot

A tettes, a sértettnek több közösségi oldalára is jogosulatlanul belépett, ahol a jelszavát is megváltoztatta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: figyelj házikedvencedre!

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytattak eljárást egy 53 éves asszonnyal szemben, akinek a kutyája kiszökött az utcára és megtámadott egy békésen kerékpározó nőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Váratlan szüret

Rendőrök kopogtattak be egy dömsödi házba, ahol egy tucat növényt, befőttes üvegekbe, cipős dobozba, illetve savanyúságos vödörbe gyűjtött törmeléket és darálékot találtak. Az ültetvénytulajdonos párost kábítószer birtoklásával gyanúsítják.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajtóvadászat folytatódik

Újabb két embert azonosított a BRFK nyomozócsoportja a viperás támadások elkövetői közül. A német állampolgárságú férfi és nő ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Mire üzletet csinált belőle, lebukott

Először saját használatra termesztett kábítószert tartalmazó kendert egy férfi Békésen, majd elkezdett másoknak is pénzért adni belőle. Nem sokáig ment az üzlet, mert a rendőrök őrizetbe vették. Az ügye most a rendőrségről az ügyészségre került.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Otthonában termesztette a kábítószert

A rendőrök egy 34 éves mágocsi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Majdnem a rendőrökbe hajtott a részeg sofőr

Közúti ellenőrzést hajtottak végre a miskolci rendőrök, amikor váratlanul egy autó csapódott a megállított járműbe.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság