Bűnügyek

Nehézfiúk őrizetben

Éjszaka fogta el a KR NNI a TEK és a KR bevetési egység segítségével azt a két férfit, akiket zsarolással gyanúsítanak. A fenyegetést egy üzleti partnerük kapta, a kilátásba helyezett erőszak pedig a sértett családjára vonatkozott. A zsarolás tárgya többmillió forint volt.     

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Megtudta, hogy körözik, ezért feladta magát a rendőrségen

A gyanúsított kifosztotta időskorú kenderesi áldozatát, akitől 900.000 forintot vitt el. A karcagi rendőrök megkezdték a bűnügy felderítését, amikor a feltételezett elkövető – tudva arról, hogy már körözik – megjelent a rendőrségen, hogy vallomást tegyen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid időn belül elfogták őket

A három hajdúhadházi férfinek jármű önkényes elvétele miatt kell felelnie.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárták: lopások és kifosztás Kiskunmajsán

Vádemelést javasolnak a rendőrök egy 42 éves férfivel és egy 48 éves nővel szemben, akik tavaly nyáron több bűncselekményt is elkövettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem végezte el a kifizetett munkát

A pénzt előre elkérte, de a munkát nem kezdte meg a szakember. A tatabányai rendőrök őt gyanúsítottként kihallgatták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Édes álomból a kemény valóságba

A budapesti rendőrök alvás közben ütöttek rajta egy körözött férfin, aki 8 éves fegyházbüntetés elől rejtőzködött.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Gátlástalan

Látássérült asszonyt is kifosztott egy férfi, a zuglói rendőrök őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság