Bűnügyek

Gyorsan felgöngyölítették

A debreceni rendőrök rövid idő alatt azonosították és elfogták azt a két férfit, akik lopott kulcs segítségével jutottak be egy lakásba.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kamerát lopott, azonban látták

Egy okos kamerával a kabátja zsebében akart távozni egy szegedi üzletből egy helybeli férfi, aki azonban az áruért nem fizetett. A rendőrök elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenegyes – kapufa

A karcagi nyomozók őrizetbe vettek egy kenderesi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 11 bűncselekményt követett el az elmúlt félévben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos szúrás – befejezték a nyomozást

Az óbudai járőrök a helyszínen elfogták, az életvédelmi nyomozók pedig most befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2021 telén egy III. kerületi bérlakásban megölte az ingatlan üzemeltetőjét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rablás kísérlete és lopás gyanúja miatt vonták felelősségre a rendőrök

Megfenyegette Orosházán egyik ismerősét egy férfi, hogy adja át neki a nyakában logó hangszórót. Annak ellenére, hogy nem kapta meg a készüléket, mégis sikerült azt leakasztania a tulajdonos nyakából. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

9 perc elegendő volt

Áron késztette megadásra azt a 30 éves Szabolcs vármegyei férfit, aki a gyanú szerint egy HÉV-en alvó utas táskáját akarta kitépni. Az áldozat segítségére négyen siettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Készpénzfelvétel közben csapott le a rabló

Őrizetbe vettek a kiskunfélegyházi rendőrök egy 18 éves férfit, aki egy bankautomatánál, pénzfelvétel közben támadott meg egy 63 éves asszonyt, hogy elvegye az éppen csak birtokába került bankóit. 

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság