Bűnügyek

Idős emberek támadóit vették őrizetbe

Az újbudai rendőrök három órán belül elfogták a fiatalt, aki a gyanú szerint XI. kerületi lakásában támadott egy idős asszonyra, eltörte arccsontját, majd kiszakította fülbevalóit és nyakláncait. A nyomozás során derült ki, hogy társával előző héten az utcán tépték ki egy idős férfi kezéből a táskáját. Mindkét támadót őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Mélykúti bűnelkövetőt vettek őrizetbe

A férfinek lopások és rongálások lehetnek a rovásán. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy egy csoportos garázdaságban milyen szerepet töltött be.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem papírral megy

A budapesti rendőrök kábítószer birtoklásával gyanúsítanak egy férfit, aki egy közúti ellenőrzésről próbált meglépni Ferencvárosban, ráadásul kétszeresen is eltiltották a vezetéstől.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Letartóztatták a tatai rablót

Nagy erőkkel keresték a Komárom-Esztergom vármegyei nyomozók azt a férfit, aki három idős asszonyt rabolt ki Tatán. Munkájuknak meglett az eredménye: letartóztatták az elkövetőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádat emelhetnek a drogtermesztő ellen

A siófoki rendőrök egy tabi férfival szemben folytattak eljárást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálatban és szolgálaton kívül is szolgál

A ballószögi körzeti megbízott fülelte le azt az 52 éves helybélit, aki a gyanú szerint sorozatban lopta a kerékpárokat a településről. Szolgálata után pedig intézkedett, hogy a tolvaj kezére mihamarabb bilincs kerüljön.  

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Telefonhívás, cigi és pénz - őrizetben a rabló

Az utcán szólította le áldozatát, majd vette el értékeit a gyanú szerint egy keceli férfi, akit a kiskunhalasi rendőrök hétfőn elfogtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Saját házát gyújtotta fel a férfi

Közveszélyokozás miatt őrizetbe vették a devecseri férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gázolajtolvajokat értek tetten Miskolcon

Elfogták a rendőrök azokat a gázolajtolvajokat, akik Miskolcon akartak a lopás után olajra lépni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság