Megkéselte az ismerősét
A keszthelyi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 66 éves helyi férfit.
A keszthelyi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 66 éves helyi férfit.
A vásárosnaményi rendőrök rövid időn belül azonosították a két férfit, akiket lopás és zsarolás gyanújával hallgattak ki.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei és a helyi szervek rendőri erői dolgoztak a megyénket érintő kábítószer-kereskedelem felderítésében.
Vádemelést javasolnak a monori rendőrök azzal a férfivel szemben, aki a gyanú szerint 300 bála réti szénát és 700 raklapot gyújtott fel egy gombai tanyán.
A fővárosi rendőrök fogták el azt a 42 éves férfit, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényében.
Egy Vas megyei településen tartottak kutatást a szombathelyi nyomozók.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A 31 éves K. Nórát a KR NNI fejvadászainak segítségével találták meg az északír rendőrök.
A debreceni rendőrök még aznap elfogták a feltételezett elkövetőt.
Győrben kettő férfit és egy nőt állítottak elő, akik kábítószer birtoklása vétséggel gyanúsíthatók.