Bűnszövetségben árulták a drogot
Az egri nyomozók hat gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Az egri nyomozók hat gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Négy év börtönbüntetésre ítélt nőt fogtak el a békéscsabai rendőrök a fővárosban. Amikor Békés vármegyéből Budapestre költözött, nem jelentette be az új lakcímét, de így sem sikerült kibújnia a felelősség alól.
A kiskunhalasi nyomozók vádemelést javasolnak egy helyi nővel szemben, aki néhány óra alatt 13 helyen vásárolt más pénzéből.
Sikkasztásra szakosodott csapatot számoltak fel - a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított eljárásban - a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók. Apa, lánya és harmadik társuk luxusautókat vettek bérbe, majd lízingbe továbbadták – szerény becslés szerint is legalább 135 milliós kárt okoztak.
A könnyű azonosíthatóság érdekében a mobiltelefonjával együtt az okmányait is hátrahagyta egy rabló Bácsalmáson, amikor tettenérése után kereket oldott.
Öt hónapon keresztül vágták ki illegálisan az élő fákat Jászalsószentgyörgyön. Gyanúsítotti kihallgatás lett a vége.
A gyöngyösi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Sorozatlopásokat elkövető férfit vettek őrizetbe a bátonyterenyei nyomozók.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel egy 19 éves férfi tartózkodási helyét, akit emberölés miatt kerestek a portugál hatóságok.
A gyanúsított egy 12 éves lányt zaklatott Hajdúszoboszlón.