A vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette, keressük
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény ismeretlen elkövetőjének beazonosítása érdekében.
A Győri Rendőrkapitányság 08010/2054/2024. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt egy ismeretlen gépjárművezető ellen. Mosonszentmiklóson, a Radnóti Miklós utcában, a Béke utca felől a Vasút sor irányába közlekedett egy ismeretlen sofőr gépjárműjével 2024. május 15-én 15 óra körül. A járművel egy vasúti átjáróhoz érve oda úgy hajtott be, hogy figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos (piros) jelzését, és a mozgásban lévő csapórúdnak ütközött, amely ennek hatására letörött.
A balesetet követően az ismeretlen sofőr a járművel adatai hátra hagyása nélkül hajtott el.
A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve az eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9026 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.