Lezárt akta: Egy rendszámtábla, két autó
A rendőrök befejezték a nyomozást egy nő ügyében, aki egy másik kocsira kiállított rendszámtáblát használva, vezetői engedély nélkül közlekedett Csanyteleken.
A csongrádi egyenruhások 2024. január 21-én kora délután ellenőriztek egy Renault Twingót és annak sofőrjét. A rendőrök megállapították, hogy a járművön lévő forgalmi rendszámokat egy másik autóra állították ki. Előállították a 41 éves – vezetői engedéllyel nem rendelkező – csanyteleki nőt a Csongrádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
Az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a nyomozók befejezték, az iratokat megküldték az ügyészségnek.