Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskun vármegyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hét eseményei röviden.

Vármegyénkben múlt héten 48 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 19 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 978-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható bírság összegének maximuma pedig 468.000 forint.

Múlt héten egy felelőtlen sofőr nem törődve a veszéllyel Kiskunhalas belterületén 50 km/h óra helyett 140 km/h-val száguldozott este. És persze az sem érdekelte, hogy egy VÉDA kapu alatt teszi mindezt. A sofőr 468 ezer forint bírságra számíthat. Ezúttal nem történt baleset, de ezt csak és kizárólag a szerencsének köszönhette a járművezető.

Korábban már írtunk arról Facebook oldalunkon, hogy a féktávolság hogyan változik a sebesség növekedésével! A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek bekövetkezésének egyik legfőbb oka. Sebesség túllépése esetén sokszorosára nő a fékút, és a vezető nem ura többé a járművének. A gyorshajtó járművezető felelőtlen magatartásával ráadásul nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélyezteti.

…hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

<< Vissza az előző oldalra