Lezárt akta: elkerülhető lett volna

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök befejezték egy tavalyi közúti közlekedési baleset vizsgálatát. A gyanú szerint egy autós az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget egy motorosnak és összeütköztek. A kétkerekű sofőrje maradandó fogyatékosságot szenvedett.

Rendőröket riasztottak 2021. augusztus 16-án este egy közlekedési balesethez, amiben egy személygépkocsi motorkerékpárral ütközött. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy a 21 éves monori férfi közlekedett autójával egy szervízúton a 4-es számú főút irányába, amikor balra kanyaradása során az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget a balról, védett útvonalon érkező motorkerékpárosnak. Összeütköztek, az 56 éves motorost súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, a férfi jobb lábszára, bokája eltörött, teljes végtagját fémmel kellett rögzíteni, mozgásának korlátozottsága és a visszamaradt bőrhegesedések miatt 15 %-os egészségkárosodást szenvedett el.

Az ügyben kirendelt igazságügyi közúti közlekedésbiztonsági műszaki szakértő véleménye szerint a 21 éves személygépkocsit vezető férfi részéről észlelési és cselekvési késedelem állapítható meg, amely elmaradása esetén a baleset elkerülhető lett volna.

K. Bence a kihallgatásán a motorost hibáztatta, állítása szerint a sofőr előzésben volt, -éppen ezért takarásban is-, szerinte nagyon gyorsan is hajtott. Később a műszaki szakértői vélemények birtokában megtört és beismerte, a baleset bekövetkezéséért ő volt a felelős.

A Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vele szemben maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait az ügyészségnek átadta.

 

<< Vissza az előző oldalra