Végeztek a műszaki mentéssel
Az elakadt busz műszaki mentése befejeződött, azonban továbbra sem járható az út Remeterét és Orfű, valamint Remeterét és Árpádtető között.
Mint arról korábban írtunk, egy autóbusz 2017. április 20-án 6 óra körül Pécs és Orfű között Remeteréthez érve megpróbálta kikerülni a havas csapadéktól meghajlott, és az út fölé belógó ágakat, amelynek következtében megcsúszott, megpördült, majd elakadt. A balesetben személyi sérülés nem történt.
A rendőrök az adott útszakaszt teljes szélességében lezárták, azonban az autóbusz műszaki mentését követően sem indulhatott meg a forgalom.
A Remeterét és Orfű, valamint a Remeterét és Árpádtető közötti útszakaszokat a baleset- és életveszélyes állapotok miatt a közút kezelője az erdészettel és a katasztrófavédelemmel egyeztetve továbbra is lezárja a közúti forgalom elől. A lezárt területen a bedőlt ágak és fák veszélyeztetik a biztonságos közlekedést. A forgalomtól elzárt területre behajtani tilos, így kerülni továbbra is Magyarhertelend vagy Hetvehely felé tudnak az arra közlekedők.