Közlekedésrendészet

Lezárt akta: szalagkorlátnak ütközött

A kalocsai rendőrök vádemelést javasolnak a 34 éves helyi férfival szemben, aki ittasan balesetezett az 51-es számú főúton.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Figyeljünk a gyalogosokra!

Az elmúlt 24 órában négy gyalogost gázoltak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rajtolt a „Köszönjük” kampány

Sokkal kevesebb baleset történt tavaly az útjainkon, mint annak előtte. Közös siker ez, ráadásul egy nehéz időszakban! Ezt szeretné a Rendőrség rendhagyó módon megköszönni minden közlekedőnek!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Halálos baleset okozásáért kell felelnie

Egy Berettyóújfalu külterületén történt súlyos baleset körülményeit vizsgálták a hajdú-bihari rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy éjszaka kétszer fogták el a debreceni rendőrök

Az ittas sofőr annak ellenére is autóba ült, hogy egy órával hamarabb már elfogták és előállították. Közigazgatási bírsággal és 14 büntetőponttal zárta az estét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozottan ellenőriztek a rendőrök

Az akcióban részt vevő egyenruhások Kiskunmajsa és Kiskunhalas illetékességi területén tevékenykedtek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott ellenőrzés Nógrád megye közútjain

Az ittas gépjárművezetők forgalomból történő kiszűrése az elsődleges cél.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési tanácsok a téli időszakra

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a téli időjárás veszélyeire hívja fel a gépjárművezetők figyelmét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kidöntötte a villanyoszlopot

Ittas lehetett annak a járműnek a sofőrje, aki az éjszaka okozott balesetet Szekszárd központjában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálytalanság miatt bukott le

A dorogi járőrök több szabálysértés és körözés miatt intézkedtek egy esztergomi férfival szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tatabányai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát

Baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás a 24 éves férfi ellen, aki Környe és Tata között okozott balesetet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan vezettek, elkapták a rendőrök

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök folyamatosan szűrik az ittas vezetőket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

72 óra alatt 6 pozitív szonda

Ittas járművezetőkkel szemben intézkedtek a rendőrök Somogy megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügy: Ittasan vezetett

A kisvárdai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság