Egy órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból a járőrök az ittas sofőrt
A rendőrök elvették a tiszapüspöki férfi vezetői engedélyét, ennek ellenére még egy óra sem telt el és újra gépkocsiba ült.
A rendőrök elvették a tiszapüspöki férfi vezetői engedélyét, ennek ellenére még egy óra sem telt el és újra gépkocsiba ült.
Debrecen és Vámospércs között ütközött össze két személygépkocsi.
A rendőrök az elmúlt héten 11 sofőrrel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt, közülük egy járművezető balesetet is okozott.
A kaposvári férfi ellen a rendőrök eljárást indítottak.
A Somogy Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink az elmúlt 24 órában több személyi sérüléssel járó, valamint anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A kiskunhalasi rendőrök befejezték a nyomozást a cserbenhagyó ügyében.
Három járművezetővel szemben szabtak ki közigazgatási bírságot a rendőrök.
A nyírbátori rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A járőrök gyorshajtó autóvezetőt vontak ellenőrzés alá Hernádkakon, aki érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett kocsijával.
Ellenőrzések az M7-es autópálya somogyi szakaszán.
Összehangolt akció a város vonzáskörzetében, 33 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
A gyanú szerint a két fiatal lány felváltva vezette ittasan egyikőjük autóját, majd árokba hajtottak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A balesetet szenvedett nő e-mailben köszönte meg a rendőrök munkáját.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Az országos program részeként a balesetmegelőzési tanácsok mellett a járművezetők díjmentesen tudják átvizsgáltatni autóikat, illetve látásuk élességét is.
Álló autónak ütközött egy személygépkocsi Füzesgyarmaton. Az autót vezető nő, akiről kiderült, hogy ittas, a baleset után meg sem állt járműjével. A rendőrök rövid idő alatt megtalálták.
A rendőrök az ellenőrzések alkalmával 150 jogsértővel szemben intézkedtek. Várdombon olyan járművezetővel is találkoztak az egyenruhások, aki a megengedett 50 km/h helyett 115 km/h-s sebességgel közlekedett.
A kecskeméti egyenruhások őrizetbe vették a segítségnyújtás elmulasztásával is gyanúsítható helvéciai férfit.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai az elmúlt hétvégén több ittas vezetőt őrizetbe vettek. Három sofőr esetében bíróság elé állítást kezdeményeztek.
A megye nagyobb forgalmú útjain ellenőrizték a sebességhatárok betartását a rendőrök.