Közlekedésrendészet

Gyorshajtót mértek be a rendőrök

50 helyett 117 km/h-val közlekedett egy férfi Környén.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorshajtókkal szemben intézkedtek a rendőrök

Az egyik személyautó vezetője több mint 70 km/órával lépte túl a megengedett sebességhatárt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Műszaki hiba vezetett a halálos közlekedési balesethez

Tehergépkocsi ütközött össze egy személyautóval a Mezőkovácsháza és Kaszaper közötti úton. A balesetben a teherautó sofőrje könnyebben, míg a másik jármű vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök őrizték a betont, mivel a mixer sofőrje ittas volt

A közúti ellenőrzések folyamatosságát jól jelzi, hogy a rendőrök az elmúlt napokban, több ittas sofőrt is kiszűrtek a forgalomból Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain. Az esetek közt volt egy betonmixeres, egy locsolókocsis, és egy vezetői engedély nélkül motorozó férfi is.  

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Figyelmetlenség vezetett tragikus balesethez

Az egyik vétlen autó utasa vesztette életét abban a balesetben, ami a 35-ös számú főúton történt, Debrecen külterületén. A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Heti Top Tolna

A megengedett sebesség több mint kétszeresével, 186 km/órával közlekedett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorshajtók Nógrád megyében

A 21-es és a 2-es számú főúton rögzítették a sebességtúllépést és a szabályszegést a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott közúti ellenőrzés Gyulán

Az akció célja a közlekedésbiztonság erősítése, a szabálytalan közlekedők forgalomból való kiszűrése volt. Voltak, akik nem adtak elsőbbséget közlekedő partnereiknek, és olyanok is, akik nem kapcsolták be a biztonsági övet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: tolatás közben ütötte el a gyalogost

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 38 éves debreceni lakos ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jelzett az alkoholteszter

A zalakarosi rendőrök előállították a motorost.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pofátlan(tan)ítás – A sebességtúllépés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei ezúttal a gyorshajtókat ellenőrizték a fővárosban; senki nem számított a civil autós rendőrökre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ittasságot ellenőriztek a rendőrök

Az egyenruhások célja az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése és a közúti balesetek megelőzése volt Hajdúböszörményben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kiszűrték a forgalomból a begipszelt lábú sofőrt

Az edelényi rendőrök előállították azt a gépjárművezetőt, aki a forgalomból kivont autóval, érvényes vezetői és forgalmi engedély, valamint kötelező felelősségbiztosítás nélkül úgy közlekedett, hogy az egyik lába térdig be volt gipszelve.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Túlsúlyos járműszerelvény miatt intézkedtek a rendőrök

Több mint két tonna túlsúllyal közlekedett egy román sofőr az M43-as autópályán, ráadásul tízen utaztak a kilencszemélyes kisbuszban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyáron is zéró tolerancia a közlekedésben

Több ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök Somogy megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság