Közlekedésrendészet

Eltiltás hatálya alatt vezettek

A veszprémi és a balatonalmádi rendőrök három órán belül intézkedtek a két szabálysértővel szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti balesetet okozott

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a 33 éves drégelypalánki férfinak az ügyében, akivel szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap 5 pozitív alkoholteszter

A Győr-Moson-Sopron megyében ellenőrzött járművezetők közül 24 óra alatt 5 sofőrrel szemben kellett intézkedni ittas járművezetés gyanúja miatt, közülük ketten balesetet is okoztak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetet okozott

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát az 50 éves sofőrrel szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mentőautóval ütközött

A debreceni rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Életveszélyes próbaút

Rokkantkocsival akarta kipróbálni a nemrégiben átadott M44-es gyorsforgalmi utat egy szarvasi férfi. A rendőrök, a balesetveszélyes helyzetet látva megállították az idős embert, majd az útellenőr hazavitte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

1 utca, 102 perc, 4 ittas járművezető

A Veszprém megyei rendőrök másfél óra leforgása alatt négy sofőrrel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Túlsúllyal közlekedett

A rendőrök, a társhatóságokkal közösen ellenőrizték a járműveket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Célzott ellenőrzés Tolnában

A sérüléses balesetek megelőzése érdekében a rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes összevont közúti ellenőrzést rendelt el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan vezettek

Két férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát zárták le a bátonyterenyei rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hétvégi határprognózis

A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul a 2019. október 25. és 2019. október 27. közötti hétvégén.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Ismét túlsúlyos kisteherautó Tolnában

A rendőrök a 6-os főúton – Bonyhád közelében – ellenőrizték a magyar sofőrt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiltott helyen előztek

A rendőrök Bekecs belterületén és a 37-es számú főúton vonták intézkedés alá azt a két sofőrt, akik gyalogos-átkelőhelyen, illetve záróvonalat átlépve előztek szabálytalanul.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kört akart tenni autójával

A 26 éves bakonyszentkirályi férfinak azonban nem volt vezetői engedélye, valamint a gépkocsiján lévő rendszám is hamis volt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedési balesetek megelőzése volt a cél

Fokozott közúti ellenőrzést hajtottak végre a rendőrök a 81-es számú főút Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, 2019. október 22-én.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetek megelőzéséért dolgoznak

Fokozott ellenőrzést hajtottak végre a rendőrök a 81-es számú főúton.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

TISPOL: Truck & Bus-akció

A nehéz tehergépkocsik és a buszok ellenőrzésére fókuszáltak Zala megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság