Nem stimmelt a rendszám
A rendőrök megállapították, hogy a Nyíregyházán intézkedés alá vont jármű hatósági jelzése egy másik gépkocsihoz tartozik.
A rendőrök megállapították, hogy a Nyíregyházán intézkedés alá vont jármű hatósági jelzése egy másik gépkocsihoz tartozik.
A vásárosnaményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy veszprémi parkolóban öt személygépkocsinak ütközött a 21 éves üllői sofőr.
A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Alig öt óra alatt négy ittas járművezetővel szemben is intézkedniük kellett a rendőröknek a Gyulai Közúti Határátkelőhelyen. Mindannyian teherautóval akartak Magyarország területére jönni, de a határellenőrzéskor pozitív értéket jelzett náluk az alkoholszonda.
A vasúti átjáróban tilos jelzést mutatott a fényjelző készülék, ennek ellenére egy autó áthajtott a síneken, a vonat pedig elsodorta a kocsit.
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A IX. Regionális Balesethelyszínelő Versenyen mérhették össze tudásukat a megyék legjobbjai az országos döntőbe jutásért.
A mentési munkálatok végéig torlódásra számíthatnak a Gödöllő külterületén közlekedők.
A Duna csepeli szakaszán megtalált nő is a Hableány utasa volt.
Közlekedésbiztonsági ellenőrzés Győrben és a Szigetköz településein.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök az M3-as autópályán vonták intézkedés alá azt a moldovai sofőrt, aki az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedett.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei az autópályán rekedt külföldi utasok segítségére siettek.
A rendőrök huszonnyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Súlyosan megsérült az a sofőr, aki járművével az előtte haladó kamionnak ütközött az M3-as autópályán.
Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett egy férfi Tatabányán.
A szerencsének köszönhető, hogy nem okozott nagyobb bajt a két ittas járművezető.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a sebességmérések tapasztalatai azt mutatják, hogy egyes járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával.
A közterületi kamerák segítségével a kiskunhalasi rendőrök is folyamatosan ellenőrzik a gyalogos-átkelőhelyeket. Egy szabályszegő sofőr hat büntetőpontot kapott.