Magyar-román közös járőrszolgálat
A pünkösdi hosszú hétvége miatt a magyar rendőrök román kollégáikkal ellenőrzik a határátkelőkhöz vezető útvonalakat. Céljuk a megnövekedett forgalom segítése.
A pünkösdi hosszú hétvége miatt a magyar rendőrök román kollégáikkal ellenőrzik a határátkelőkhöz vezető útvonalakat. Céljuk a megnövekedett forgalom segítése.
Többen megsérültek, amikor a nézők közé hajtott egy rallyautó Tótkomlóson. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
A budapesti rendőrök szabálysértési eljárást kezdeményeztek azzal a férfivel szemben, aki a Duna felett engedély nélkül drónt reptetett.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság négy hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal is sújtotta azt a moldáv sofőrt, aki az M3-as autópályán úgy közlekedett, hogy a járműszerelvénye megengedett legnagyobb össztömegét mintegy 1500 kilogrammal túllépte.
Az eltűntek után tovább folyik a kutatás.
A rendőrség és a társszervek változatlan erővel dolgoznak az áldozatok felkutatása érdekében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a magyar büntetőeljárásjog szabályai szerint folytatja a 2019. május 29-én 21 óra 5 perckor bekövetkezett hajóbaleset körülményeinek vizsgálatát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság sajtótájékoztatót tartott.
Egy 32 éves helyi férfi halt meg a balesetben.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Szabadság híd közelében a hajó legénységének egyik magyar tagját, Érd térségében egy dél-koreai utas holttestét találták meg.
A Rákóczi híd közelében megtalált férfi is a hajó utasa volt. Tovább folyik a kutatás az eltűntek után.
A Szabadság híd közelében megtalált férfi is a hajó utasa volt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Semmelweis Egyetem és a Dél-Koreai hatóság szakemberei közösen tartottak sajtótájékoztatót 2019. június 6-án Budapesten, a Margitszigeten.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Margit hídnál és Ercsinél megtalált két nő is a hajó utasa volt.
A Margitszigetnél megtalált férfi is a hajó utasa volt.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság büntetőeljárást kezdeményezett.
Egy 13 éves fiú sérült meg az ajkai balesetben.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.