Közlekedésrendészet

Megszűnt a forgalomterelés a 42-es számú főúton

Megnövekedett a határátlépés és várakozás ideje a román határszakaszon, emiatt volt fogalomterelés a 42-es számú főúton Hajdú-Bihar megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jelzőtáblának ütközött, majd az árokban landolt

Engedély nélkül vezetett az a 26 éves férfi, aki balesetet okozott a 81-es számú főúton Pér térségében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos baleset Kiskunmajsánál – frissítve

A baleset következtében két járművezető és egy utas meghalt, másik kért utas pedig súlyosan megsérült. Az eset körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Forgalomterelés a 42-es számú főúton

Megnövekedett a határátlépés és várakozás ideje a román határszakaszon, emiatt a személygépjárművek forgalmának terelésére kell számítani a 42-es számú főúton Hajdú-Bihar megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás útlezárás a 42-es számú főúton

Megnövekedett a határátlépés és várakozás ideje a román határszakaszon, emiatt a félpályás útlezárásra kell számítani a 42-es számú főúton Hajdú-Bihar megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésbiztonsági akció Szentendrén

A preventív célú ellenőrzés során kettő ittas vezetőt szűrtek ki csütörtök este a szentendrei rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Figyelmen kívül hagyta a Stop táblát

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hétvégi határprognózis

A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul 2019. március 15. – 2019. március 17. között.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Hatszáz fölött

Három nap és több mint hatszáz felelőtlen járművezető, illetve utas, akik nem használták a biztonsági övet Jász-Nagykun-Szolnok megye közútjain.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset során bukott le

Az oroszlányi lakos a járművet az eltiltás hatálya alatt vezette, valamint egy ismeretlen eredetű gáz-riasztó pisztoly is volt a járművében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„…hogy mindenki hazaérjen”

A rendőrök tíz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna az év tizedik hetében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megint száz fölött

Két nap alatt több mint 200 felelőtlen közlekedőt szűrtek ki a rendőrök a forgalomból Szolnokon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Cél a balesetek megelőzése

A preventív célú akció során egy ittas vezetőt szűrtek ki kedden este a szentendrei rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint száz felelőtlen közlekedő

Egy nap alatt Szolnokon ennyi járművezető és utas nem használta a biztonsági övét, pedig a passzív biztonsági eszközök használata életet menthet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

49+7 ittas sofőr

A kecskeméti rendőrök múlt héten 7 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

179 km/h+104 km/h

A hétvégén 67 sebességtúllépést rögzítettek Bács-Kiskun megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

48 óra alatt 11 pozitív alkoholszonda

Több ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök Somogy megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem adott elsőbbséget

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Figyelmen kívül hagyta a STOP táblát

A közlekedési balesetben ketten súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság