Közlekedésrendészet

Alkoholt fogyasztott, vezetett

A püspökladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem adott elsőbbséget

Kerékpározó gyerek sérült meg a balesetben. A hajdúböszörményi rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy is sok!

Egy nap alatt 5 járművezető esetében mutatott pozitív értéket az alkoholteszter Győr-Moson-Sopron megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan vezetett, két táblának nekiment

Nem állt meg a rendőrök jelzésére egy személygépkocsi-vezető Békéscsabán. Miközben próbálta elkerülni az igazoltatást, nekiment egy közlekedési táblának. Kiderült, hogy korábban egy másik táblának is nekitolatott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Finn módszerrel ellenőriztek Kaposváron

Az ellenőrzés célja az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése által a közúti közlekedési balesetek megelőzése volt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vezessünk körültekintőbben a jeges utakon!

Győr-Moson-Sopron megye útjain a téli útviszonyok vezettek anyagi kárral járó balesetekhez.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárták a 102-es út egy szakaszát

Tinnye és Pilisjászfalu között jegesedés miatt kellett lezárni az utat. A közlekedőket Piliscsaba irányába terelik.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Figyelmetlenség vezetett súlyos balesethez

Személygépkocsi ütött el kerékpárost Békéscsabán, az Orosházi úton. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Legyen nulla

A rendőrök tizenöt ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna az év első hetében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 2019-es esztendőben is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elakadt kamion állta el az utat

Egy mentrend szerint közlekedő autóbusz nem tudta folytatni útját a forgalmi akadály miatt. A buszon utazó gyerekeket a tatai rendőrök szállították haza.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Letörte a sorompórudat

Egy ismeretlen sofőr személyautójával letörte egy debreceni vasúti átjáró sorompórúdját. A rendőrök keresik az elkövetőt és a bűncselekmény szemtanúit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozódott a torlódás az M1-es autópályán

A megnövekedett forgalom miatt torlódnak a személygépjárművek a hegyeshalmi határátlépési pont közelében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Torlódás az M1-es autópályán Hegyeshalomnál

A megnövekedett forgalom miatt torlódnak a személygépjárművek a hegyeshalmi határátlépési pont közelében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Finn módszerrel ellenőriztek

A rendőrök 2019. január 4-én közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak Siófokon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Torlódás az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál

A megnövekedett forgalom miatt torlódnak a személygépjárművek a hegyeshalmi határátlépési pont közelében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ne tévesszen irányt az új évben sem!

Az ünnepek után, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is újraindul a közlekedés, amely ilyenkor nagyobb odafigyelést igényel a közlekedésben résztvevő sofőröktől és a gyalogosoktól egyaránt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csendes szilveszter

Az óévbúcsúztatás időszakában mindössze egy sérüléssel járó baleset történt Tolna megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság