Közlekedésrendészet

Négy vadelütés egy nap alatt

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei az elmúlt 24 órában négy esetben intézkedtek vaddal történő ütközés helyszínén az illetékességi területükön.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálytalan előzések a ködben

Továbbra is az előzési tilalom érvényre juttatása a cél az M7-es autópálya somogyi szakaszán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ebben az évben is és ebben az évben sem!

A Borsod-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2018-ban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére is! A járőrök az első héten 19 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még azok balesetet okozhattak volna.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittas volt a balesetet okozó járművezető

A debreceni rendőrök büntetőeljárást indítanak a sofőrrel szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan vezetett, balesetet szenvedett

Kisbusszal szemetes konténereknek és egy épületnek ütközött egy férfi Pusztaföldváron.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsan hajtott, balesetet okozott

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrei vádemelést javasolnak egy szegvári fiatallal szemben, aki Mindszent külterületén közlekedési balesetet okozott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan okozott balesetet

Vádemelési javaslattal zárult egy 32 éves férfi ügye, aki ittasan vezetett és balesetet okozott Győrben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autóval menekült

Kivonta magát az intézkedés alól, a kecskeméti rendőrök egy napon belül elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügy: Halálos baleset

Egy kerékpáros vesztette életét egy Hajdúdorogon történt halálos közlekedési balesetben. A hajdúböszörményi rendőrök befejezték a nyomozást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bizonyítási kísérlet miatt útlezárás

Teljes útlezárásra kell számítani a 6-os számú főút százhalombattai szakaszán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzzük meg a baleseteket!

Fokozott közlekedési akciókat tartottak a rendőrök Veszprém megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hátramenetből súlyos sérüléssel járó baleset

Tolató teherautó ütött el egy férfit Békésen. A rendőrség vádemelést javasol a jármű vezetője ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hétvégi közlekedési prognózis

A 2018. január 5. és 2018. január 7. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Forgalomkorlátozások az M1-es autópályán

Pályamunkálatok miatt egy sávon haladhat a forgalom az M1-es autópálya Budapest és Ausztria felé vezető oldalán a 12-es és a 66-os kilométerszelvények között.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési akció az új évben

A pápai rendőrök továbbra is kiemelten kezelik az ittas vezetők forgalomból történő kiszűrését és az ittas vezetés megelőzését.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ellenőrzés a megye közútjain

Két nap alatt 17 ittas sofőrrel szemben kezdeményeztek eljárást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott ellenőrzés Hajdúszoboszlón

A közúti kontroll elsősorban az ittas járművezetők kiszűrésére irányult.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság