Életmentő összefogás
Egy pilisszántói férfi életét mentette meg rendőrök, mentők és civilek gyors, hatékony együttműködése.
Egy pilisszántói férfi életét mentette meg rendőrök, mentők és civilek gyors, hatékony együttműködése.
Más adatait diktálta be, ezután el akart menekülni, de a kiskunmajsai egyenruhások elfogták.
A vihar miatt oldania kellett az ernyőjét, azonban partra jutni már nem tudott.
A járőrök Bátonyterenyén egy nőt, Jobbágyiban egy férfit fogtak el, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.
A 27 éves férfi ugyan megpróbált elfutni az őt üldöző debreceni rendőr elől, de nem járt sikerrel. Táskájában közel 70 ezer forint értékű szépségápolási és ruházati cikkeket találtak.
Az egyenruhások lélekjelenlétének és szakszerű ellátásának köszönhetően sikerült megmenteni egy nő életét.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2021. május 2-án, a II. fokú viharjelzés alatt három személyt mentettek ki a tóból.
Két személyt is elfogtak a rendőrök Zala megyében.
Kábítószer birtoklása miatt felelhet az elfogott férfi.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ közös ellenőrzést tartott a 99-es autóbuszon és annak útvonalán. Az ellenőrzések a jövőben is folytatódnak a forgalmasabb közlekedési vonalakon.