Mátyás Balázs emlékére
„Az élet vereséget szenved a haláltól, de az emlékezés megnyeri csatáját a semmi ellen.”
„Az élet vereséget szenved a haláltól, de az emlékezés megnyeri csatáját a semmi ellen.”
A Készenléti Rendőrség és a Ludányhalászi Polgárőr Egyesület lovasai is szolgálatot láttak el a rendőrkapitányság illetékességi területén.
Életveszélyesen fenyegette volt élettársát egy 47 éves férfi Marcaliban.
A tűzhöz elsőként kiérkező járőrök berúgták az ajtót és egy 30 éves férfit hoztak ki a kilencedik emeleti lakásból.
Budapest rendőrfőkapitánya jutalomban részesítette a rendőrt.
Egy régi csarnok gyulladt ki, amelyben három férfi lakott a XXI. kerületben. A gyújtogatással az egyik lakót gyanúsítják.
A körzeti megbízottak Hajdúsámsonban fogták el azt a helyi lakost, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.
A BRFK-n ezúttal nem a kábítószert mérték le, hanem az adomány súlyát, amit a budapesti rendőrök gyűjtöttek a rászorulóknak.
Petárdát vett gyermekének az az edelényi édesanya, akivel szemben szabálysértési eljárást indított a rendőrség.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy miskolci közlekedési baleset szemtanúja két szolgálaton kívüli rendőr volt, így azonnal megkezdődhetett a szakszerű segítségnyújtás.