Mesterlövészek lőtték ki a gázpalackot
Pécsett kigyulladt egy garázs, amelyben egy dissous gázpalackot a rendőrségnek kellett kilőnie.
Pécsett kigyulladt egy garázs, amelyben egy dissous gázpalackot a rendőrségnek kellett kilőnie.
A két, magát afgán állampolgárnak valló férfi egy Romániából érkező kamionra kapaszkodott fel.
A Szécsényi Rendőrkapitányság járőrei és a Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetségének szakemberei közösen ellenőrizték az Ipoly folyó partját és a horgász tavak környékét.
Újra járható a híd a 68-as főút nagyatádi szakaszán.
A 68-as számú főút egyes szakaszain továbbra is teljes útlezárás van érvényben.
Négy bűncselekmény elkövetéséért elítélték, egy elkövetése miatt körözték azt a 32 éves férfit, akit a kistarcsai járőrök fogtak meg Budapesten.
Két körözött és egy járművezetéstől eltiltott férfit fogtak el a salgótarjáni körzetti megbízottak.
A felügyeletüket ellátó férfi ellen a rendőrség büntető- és szabálysértési eljárást is indított.
Lángoló tetőszerkezetű házhoz kaptak riasztást a Budakeszi Rendőrőrs járőrei, akik késlekedés nélkül segítettek a házban rekedt anyán és gyermekén. Percek alatt zajlottak az események.
Egy 27 éves helyi lakost állítottak elő a rendőrkapitányságra a salgótarjáni rendőrök.