Rendőri segítség
Az elmúlt 24 órában három főt mentettek meg a kihüléstől a Győr-Moson-Sopron megyei egyenruhások.
Az elmúlt 24 órában három főt mentettek meg a kihüléstől a Győr-Moson-Sopron megyei egyenruhások.
Kigyulladt egy lakóház kéménye Battonyán. A helyi rendőrőrs parancsnoka, két körzeti megbízott és egy határrendész érkezett elsőként az épülethez, melyben egy öttagú család él.
Nem kért rendőri védelmet Rikárdó családja.
Takarót és forró teát adtak, majd melegedőhelyre szállították az átfagyott férfit a kisteleki rendőrök.
Megyénk rendőrei egy nap alatt négy körözött személyt állítottak elő.
A közös szolgálatellátás hatékonyságának javítása érdekében a rendőrök által szervezett képzésen vettek részt a debreceni polgárőrök.
A borsodi rendőrök 24 óra leforgása alatt öt elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogtak el és vettek őrizetbe.
A rendőrök egy idős, mozgáskorlátozott férfit mentettek meg a fagyhaláltól Sárazsadányban, aki saját lakásában a földre esett, már több napja nem tudott felállni és segítséget kérni.
Két férfinak is segítettek a rendőrök.
Az egri rendőrök egy földön ülő nőhöz hívtak segítséget.