„Egészségnap” a rendőrségen
Az Országos Kórházi Főigazgatóság egészségügyi szűrőbusza biztosította, hogy a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az általános állapotfelmérésen kívül különböző szakorvosi vizsgálatokon is részt vehessenek.
A rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata 2023. október 5-én rendezte meg a testmozgással, dietetikus tanácsadással és különböző szűrővizsgálatok igénybevételének lehetőségével egybekötött egészségnapot a rendőrségi dolgozók részére. A program célja munkatársaink egészségének megőrzése, valamint a testmozgás fontosságára és az egészséges táplálkozásra történő figyelemfelhívás.
Az egész napos rendezvény már a kora reggeli óráktól kínált az aktív sportok kedvelői részére különböző mozgásformákat. A futni vágyók a rendőr-főkapitányság közelében lévő rekortán pályán róhatták a köröket, míg az aerobikot kedvelők Félegyházi Éva edző átmozgató tornájába kapcsolódhattak be. A délelőtt folyamán Szőllősiné Zeke Judit dietetikus előadásában az elhízás veszélyeivel kapcsolatban hallgathattak meg tanácsadással egybekötött prezentációt munkatársaink, majd a relaxáció elemeit sajátíthatták el Janusek Mónika tanácsadó szakpszichológustól.
Az aktív testmozgással kollégáink jó célt is szolgáltak, hiszen legtöbbjük már csatlakozott a „Millió lépés az iskoládért” programhoz, amely során a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium, valamint a balassagyarmati Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum diákjai számára „gyűjtötték” a lépéseket.
A nap folyamán az egészségügyi szűrőbusz által biztosított általános állapotfelmérést és a különböző szakorvosi vizsgálatokat több mint száz munkatársunk vette igénybe.
A nagy sikerre való tekintettel az egészségnapot a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a jövőben hagyományteremtő céllal, kétévente szeretné megrendezni.