Nyugdíjas rendőrök találkoztak
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében a vezetők fogadták egykori munkatársaikat.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői 2016. november 24-én délután a rendőrség tanácstermében köszöntötték az egykori kollégákat, akik megjelenésükkel igazolták, jó szívvel gondolnak az itt töltött időre és volt munkatársaikra.
Keskeny László r. ezredes a Humánigazgatási Szolgálat vezetője a vendégek köszöntését követően rövid prezentációban ismertette az elmúlt években a szervezet életében történt változásokat, fejlesztéseket, a rendőr-főkapitányságot érintő aktualitásokat. A rendészeti területen végzett munkát Szakál Ferenc r. alezredes, a bűnügyi szakterületet pedig Sashalmi Zoltán r. alezredes mutatta be.
A délutánt egy kötetlen baráti beszélgetés zárta, ami alkalmat adott a rég nem látott nyugdíjas kollégáknak a közös élmények felelevenítésére.